E-mail cím: 
csanyi.ildiko@szeged.piarista.hu
Szak: 

gordonka

Telefonszám: 
+36308279917

Zenei tanulmányaimat ének-zenei általános iskolában kezdtem.

Kodály Zoltán rendszeres látogatója volt intézményünknek,.

A gordonkát nagynéném tanácsára választottam, mert azt mondta közel áll az emberi hanghoz a hangszíne.

Már a kezdetektől zenekarban is játszottam, mellette rendszeresen kamaráztam.

13 évesen a zenekarral indultam egy párizsi turnéra. A Zeneművészeti Szakközépiskolai  idő alatt a keszthelyi és nyírbátori zenei táborok rendszeres résztvevője voltam, zenei versenyeket nyertem. Felvettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatára, ahol budapesti tanárok vezetésével diplomáztam. Kamara tanárom a vonósnégyest ekkor szerettette meg velem.

A Pécsi Nemzetközi Zenei Tábor gordonka szólamvezetője voltam ez időszakban.

Amióta a Szegedi Szimfonikus Zenekar művésze, gordonka szólam vezetője és az  AranyEzüst Quartett tagja vagyok, kitüntetésekben is részesültem a pályán.

1989-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta díjat kaptam.

2000-ben Szeged Város Alkotói Díját nyertem el.

A Magyar Kultúra napján a kitüntetettek között voltam.

Az Egyházzenei Hetek rendezvénysorozat állandó szólista résztvevője vagyok a kezdetektől.

A vonósnégyessel két CD-t adtunk ki.
Haydn: A Megváltó utolsó hét szava a kereszten

A másik arculatunkhoz illően egy könnyedebb hangvételű:
A Menüettől a Ragtime-ig című lemez.

2001-től a Mester Tanoda alapfokú művészeti iskolában tanítom a gyerekeket a zene szeretetére, a gordonka és gitár hangszerek megismerésére, a játékmód minél magasabb szintű elsajátítására.

1990-ben diplomát kaptam a Hittudományi Egyetem szegedi karán

2005-ben újabb diplomát szereztem a Szegedi Tudomány Egyetem Juhász Gyula Tanárképző Közoktatási Vezető szakán, ezzel szakvizsgázott pedagógus lettem.Igazgatást nem folytatok.

Természetesen tanári munkám gyümölcse a legfontosabb, hisz átadni az egykor tanultakat, miket ma is alkalmazok gyakorlatban, s tudni azt, hogy így az utókorban is ki tudja hány évtizedig fönn marad, nem hal el, ez az értékes kincs, a tehetség, a hangszeres játék elsajátításának titka, annál nincs is talán gyönyörűbb és felelősségteljesebb ajándék.
Kitűnő a kommunikációs készségem, melyet veleszületetten és tanulmányaim során szereztem, a tanításhoz ez elengedhetetlen, de a hangszerbemutatáshoz, műsorvezetéshez is egyaránt szükséges.

Találkoztam José Antonio Abreu módszerével, s ahogyan Ő nyilatkozott, amilyen célról beszámolt, szerencsétlenek felkarolása, nagyon magaménak kezdtem érezni a dolgot, s ez magával ragadott. Olyan tudással segíteni lehet, ami birtokomban van?

Elhatároztam, alkalmazom ahogy tudom a filmben, „Zenélni és küzdeni” tapasztaltakat.

Már rég volt olyan célom, hogy zenekart szervezek, mindig is motivált a gyerekek együtt muzsikáltatása. Most ezt csellózenekarként meg is valósítottam Meg volt a cél, adott a türelem, hangszereket a legnehezebb beszerezni, de az is megy.

A gyümölcs a csillogó szemek, a növendékek velem való öröme.

Nyilván nem utcagyerekekkel foglalkozom, ezek Piarista tanulók, épp ezért ez Piarista El Sistema, de a hangszereket én adom, illetve pályázatok alapján az iskola is már vásárolt néhányat, hisz kisebb, nagyobb kell korcsoport szerint. Balgaság lenne vetetni, hisz kinövik, csak ez drágább, mint a ruha, vagy cipő.

De ezzel a tevékenységemmel tudom, hogy a lelkeket emelem, a közösséget erősítem, az időt legértelmesebben tölttetem el.

Maximálisan elégedett vagyok a megvalósítással, s a kicsit újított, mássá tett találmánnyal.

Szerepeltünk a Tágas Tér fesztiválon, ahol szóval is bemutatásra került módszerem, képekkel a háttérben.

Épp ezért tanszakomon az El Sistema tanítási módszer népszerűsítése ars poeticám.

 

Ha a gordonka tanszakra felvételizel, sokat muzsikálhatsz együtt társaiddal, ami nagy élmény mindenkinek.

Nem is gondolod még mekkora!

Kamara produkcióinkkal, vagy szóló cselló darabokkal, állandóan megjelenünk az iskolai ünnepségeinken, hangversenyeken vagy a szent miséken.

Betekintést nyerhetsz a kulisszák mögé is.

Színházi kifejezés a kulissza, s konkrétan van lehetőség, akár egy előadás próbáját is megnézned, vagy hangversenyt látogatni, mert gordonka művészként, ott koncertezem, abban a szép sárga épületben, amit eddig, lehet, hogy csak kerülgettél.

Együtt muzsikálhatsz más hangszerekkel, ha felveszlek növendékeim közé.

Jó hallású kell, hogy legyél, mert a csellózáshoz kitűnő intonálás szükséges!

Azt is megtudod, hogy a cselló és a gordonka között van-e különbség?

A titkok elsajátítására is fény derül, ha jelentkezel hozzám!
 

TANÁR: https://www.youtube.com/watch?v=RUr_kCSgS_I
KAMARAMŰVÉSZ: http://www.aranyezustquartett.hu/fooldal
ZENEKARI MŰVÉSZ: http://www.symph-szeged.hu
SZÓLISTA: https://www.youtube.com/watch?v=ZWV1thLc5fg
https://www.youtube.com/watch?v=fd71qW-Pc44&index=4&list=FLH9e6YZgARaUVe...