Piarista iskolánk Patrocinium ünnepében évek óta jelen van a Diáktáncház. Az átlagos táncházi alkalomhoz képest jelentős különbség, hogy iskolánk diákjai muzsikájára táncolhatunk, sőt az egyes táncokat is a diákok mutatják, tanítják egymásnak. Mi tanárok a diáktáncházban segítők vagyunk, akik mellé bátran be szabad állni, sőt vezető szerep is bőven jut, hogy egymás nevelésében partnerséget alakíthassunk ki. Ez egy szegedi kuriózum.
Az idei alkalmon újdonság volt a kézműves műhely megjelenése. Mészárosné Szabó Tünde tanárnő, a 12 B osztály osztályfőnöke a tűvel való nemezelés technikáját hozta el nekünk. Egyedi dísztárgyak elkészítésében segítette az érdeklődőket, s igencsak sokaknak lett kedve „szurkálni”, alig fértek a kézműves asztal körül.
A kiváló muzsikát művészeti iskolánk öregdiák együttese, a Népzenei Kamaraműhely szolgáltatta. Kiss Levente furulya muzsikája beöltötte a teret. S egyik tánc a másik után – „kezes”, „tűz lángja”, „tanuló szerba”, „hojna”, „pálmáska” – egymásba kapaszkodva jártuk a közös táncot.
A színpad mellett is szorgos kezek alkottak: elkészítettük a templomunk adventi koszorúját. A környezettudatosság elveit követve, csak hazai alapanyagból dolgoztak. Aba P. Ákos kertészünk iparművészi mesterséggel készített vessző koszorú alapját borították be iskolaudvarunkból gyűjtött fenyőággal, tuja zölddel, csipkebogyóval és a könyvespolcról kölcsönzött búzakalásszal. Vili Béla gondnokunk csinosra igazította a sekrestyében őrzött adventi gyertyákat, s mindezd selyem szalaggal díszítve, adventikoszorúvá varázsolta néhány diáklány.
Majd felcsendült Puskás Léda énekhangján az Úr hangja, aki Gábriel arkangyalt küldi Máriához. „Menj el sietséggel, Gábriel arkangyal…” zengtük együtt Lédával, majd „Jelenti magát Jézus háromszor esztendőben…” évkör dallammal zártuk az énekes adventi hangolódást. Szilák Zsófia tanárnő sokat segített a félénkség leküzdésében, s biztatására többen bekapcsolódhattak a zengő hangzásba, amelyet népi énekes növendékeink készítettek elő.
A Patrociniumi Diáktáncház záró táncaiban egyre csak sokasodtunk, s a végső „bulgáros”, majd ”ördög útja” (t.i.: régi nevén „szerető útja”) igazi örömtánc lett.
„Rövid volt!...”, „Már vége?” hangzott el néhány lelkes sóhaj, s milyen jól esik ezt hallani, nekünk, akik sok gonddal készítettük ezt a csoda alkalmat.
Örömmel és hálával gondolunk vissza azokra, akik jelenlétükkel, apró közbenjárással, egy-egy biztató szóval a segítőink voltak!
Patrocinium diáktáncház
